Tegyük otthonossá a fürdőszobánkat

Fürdőszoba wc

Nagyon sokszor találkozhatunk azzal, hogy van egy nagyon szép ingatlan, amelynek a nappalija, a hálója, de még a konyhája is igazán pazarul néz ki, aztán az ember benéz a fürdőszobába és mintha egy másik világba csöppenne. Valamiért a fürdőszoba felújítás mindig utolsó a sorban, vagy nincs is benne a tervekben.

A fürdőszobát szeretjük kispadra ültetni, mert ott úgy is csak reggel töltünk el pár percet meg este. Pedig nem is gondolnánk, hogy milyen hatással van a napunkra. Mert ugyan mégis melyik szoba foglalja keretbe a napjainkat a lakásban? Természetesen a fürdőszoba. Ott kezdjük és ott is zárjuk a napunkat. Ráadásul higiéniai szempontból sem mindegy, hogy milyen fürdőszobában mosakodunk, zuhanyozunk, vagy épp fürdünk meg.

A legfontosabb vizes helység

A fürdőszoba vizes helység. Ez azt jelenti, hogy ott nem működik a falak lefestése, mert az időszakos pára, pillanatok alatt végez a legjobb minőségű falfestékkel is. Ám az ember nagyon okos és kreatív és pont ezért a vizes helyiségekben csempét használ a falak burkolatára, mely évtizedekig ellenáll ezeknek a hatásoknak. Ugyanakkor a fürdőszobánál azért is ildomos körültekintően eljárni, mert a hanyag munkát a környezetében lévő helységek is megsínylik.

Fürdőszoba csempe funkciója, fajtái

A csempe nem csak kezelhetővé teszi a falat, illetve óvja a külső behatásoktól a fürdőnket, konyhánkat. Emellett esztétikai haszna is van. Egy jól kiválasztott csempe, nagyot tud dobni a vizes helyiségeken. A megfelelő kiválasztásnál nem lesz egyszerű dolgunk, mert sok ezer féle, fajta, színű csempe között válogathatunk.

A csempe általában égetett kerámiából készül, de találkozhatunk, főleg üvegből gyártott mozaik csempékkel is. A csempéket keménységük alapján 0-5 között pontozzák. Csempe kétféleképpen készül. Extrudálással, vagy préseléssel. Utóbbi technológia jóval egyszerűbb és költséghatékonyabb és gyorsabb gyártást tesz lehetővé és ez a végső áron is meglátszik. Ezzel szemben az extrudálással készült csempékért már mélyebben a zsebünkbe kell nyúlni. Ezeknek a csempéknek viszont nagy előnye, hogy nem csak beltérben használhatóak el, mert ellenállnak az időjárás viszontagságainak is. A préselt csempéket nem szokták kültérre javasolni, mert bár a fürdőszobában megfelelő minőséget képvisel, a kinti, változó körülményekkel már nem tud dacolni.

Fürdőszoba csempe webáruházak

Az Interneten rengeteg webáruházat találunk, ahol csempék ezrei között válogathatunk kedvünkre. Általánosságban elmondható, hogy hatalmas kínálat jellemzi a piacot mind méretben, színben, formában, anyaghasználatban. Érdemes összehasonlítani a webáruházak kínálatait és figyelni a folyamatosan zajló akciókat is. Miután megvásároltuk, a hidegburkoló az, aki befejezi a folyamatot a csempe felragasztásával. Majd a ragasztó megszilárdulása után a hézagokat fugázó anyaggal, a negatív éleket pedig szilikonnal tölti ki.

A csempe webáruházakban általában nem csak csempék között válogathatunk, hanem szinte mindent megtalálunk ahhoz, hogy a fürdőszobánk valóban úgy nézzen ki, ahogy mi azt megálmodtuk. A teljesség igénye nélkül padlólapok, csaptelepek, kádak, szaniter, zuhanykabinok és zuhanytálcák képzik a kínálatot. A képzeletünknek maximum a pénztárcánk szabhat határt.

csempezes

Három nagyon gyakori hiba, amelyet elkövethetünk csempézéskor

Vízszigetelés kihagyása: nagyon sokszor találkozni azzal, hogy úgy csempéznek az emberek, hogy előtte nem végeznek vízszigetelést. Mert így szerintük olcsóbban meg lehet úszni a csempézést. Ez nem helytálló elgondolás. Mert ha a vízszigetelést kispóroljuk a munkafolyamatból, akkor nagyon hamar a fürdőszobával szomszédos helyiségek elázhatnak, vagy az alsó szintek látják felelőtlenségünknek a kárát. Nem érdemes félmunkát végezni, mert a nem rendesen szigetelt falra felragasztott csempét sokkal többe kerül leverni és a szigetelés után újrarakni, újrafesteni, mint ha már elsőre helyesen jártunk volna el.

A nem megfelelő ragasztó kiválasztása: különböző méretű és anyagú burkolólapokhoz más és más fajta ragasztó szükséges, de ezt sokan figyelmen kívül hagyják. A legnagyobb baj ezzel az, hogy ennek a hátránya nem látható feltétlenül rögtön. Amit észrevehetünk azonnal azaz, hogy kopog a lap és repedezik a fuga. Amit később tapasztalunk meg az a burkolat leválása. Mindenképpen konzultáljunk szakemberrel vagy legalábbis olyannal, aki segíteni tud nekünk abban, hogy milyen ragasztót vásároljunk az általunk kiszemelt burkolóanyaghoz.

A szükséges mennyiség elégtelen kalkulációja: az emberek nagyon sokszor alul vagy felülméretezik a szükséges csempék, járólapok, burkolólapok mennyiségét. Nem veszik a fáradtságot, hogy néhány matematikai képlet segítségével pontosan meghatározzák a elhasználandó anyagmennyiséget. Pedig amikor az ember túl sokat vesz a csempéből, azt nem nagyon tudja máshol felhasználni és ezért általában a nyakán marad. Míg ha túl keveset vásárol, akkor egyrészt félbemarad a folyamat, másrészt ha nincs szerencséje, akkor a teljesen ugyanolyan csempe pótlása hosszú ideig is elhúzódhat.

Fürdőszoba bútorok

Egy fürdőszobában funkcionalitás szempontjából nem kell sok mindent elhelyeznünk. Egy kád vagy zuhanyzó, egy mosdó és ha nincs külön, akkor egy WC az amire szüksége van az embernek. Igen ám, de így nagyjából egy katonai táborra emlékeztetne az egész, ezért valamilyen formát érdemes vinnünk az egészbe.

A fürdőszoba bútorok, főleg ha még jól is választják meg őket, igazi ékkövei lehetnek a fürdőszobánknak. Emellett kényelmi és praktikussági igényeket is kielégítenek. A választék határtalan. Bárhol is néz körül, a választást nem a kicsi, hanem az óriási kínálat fogja megnehezíteni. Természetesen a fürdőszobabútorok is úgy készülnek, hogy azok ellen tudjanak állni a fürdőszobában tapasztalható magasabb páratartalomnak.

Az árak nagyon széles sávban mozognak és ez sokszor a márkától, a felhasznált anyag minőségétől függ. Elmondható, hogy akár néhány tíz ezer forintért is szép fürdőszoba bútorokat találhatunk, de a határ itt is a csillagos ég.

Fürdőszoba felszerelés

Most már szinte teljesen készen van az a fürdőszoba, amely már nem kilóg, hanem belesimul a lakásunkba. Mi hiányzik még? Mindössze néhány kiegészítő. A legtöbb kiegészítőket árusító webshop mindenre kiterjedő megoldást kínál. Nem csak felszereléseket, hanem komplett szanitereket, fürdőszobabútorokat is vásárolhatunk tőlük.

Annyiban különböznek a többi webshoptól ezek, hogy ezek mellett hatalmas kínálattal várják a kiegészítőket kereső vásárlókat. Aki fregolit, fogast, poharakat és fogkefe tartót, polcokat, szappan, törölköző, WC-papír tartót, netán tükröt, szemetest keres, biztosan megtalálja ezen webshopok kínálatában.

Az biztos, hogy aki a fürdőszoba kialakításra vagy felújítására adja a fejét, annak azért komoly költségekkel kell számolnia. A csempék, a szigetelés, a fürdőszobába kerülő bútorok és szaniterek nem két fillérbe kerülnek, viszont ha egyszer beszerezi őket, akkor sok-sok évig nem lesz rájuk semmilyen gondja.